Ha kimerültnek érzi magát, és energiaszintje állandóan alacsony szinten van, kérdezze meg magától, hogy mennyit is iszik?
Dr Susan Shriffers, Az Aberdeen University Biomedical Science Department dehidráltsággal foglalkozó szakértőjének elmondása szerint, „A legtöbb embernek egy- két liter folyadékot kellene fogyasztania naponta egészsége fenntartása érdekében. Már a kis mértékű dehidráltság is képes fejfájást, letargiát vagy egyszerűen az éberség hiányát okozni.”
A helyzet súlyossá válhat. Azok az emberek, akik nagyon keveset isznak, hosszú távú veszélynek vannak kitéve veséjüket, mentális funkciójukat, emésztőrendszerüket valamint a szívüket érintő problémák tekintetében. Talán ez nem is meglepő, ha belegondol abba, hogy a szervezetében keringő vérmennyiség az elfogyasztott víz mennyiségére utal.
Ha csökkenti folyadékbevitelét, a vérmennyiség csökken, így az kevésbé válik elérhetővé a szív, agy, izmok és egyéb fontos szervek számára. Minél kevesebb vér szállítódik ezekhez az elengedhetetlen szervekhez, annál kevesebb oxigénhez jutnak és annál kevésbé tudják ellátni normál funkciójukat.
Tudja, hogy mikor igyon!
Sajnos nem bízhat szomjúságmechanizmusában, amely megmondja, hogy mikor jött el az ideje az ivásnak. Mire felismeri, hogy szomjúságot érez, addigra már valamennyire dehidrált. A kulcs az, hogy a nap folyamán folyamatosan töltse fel magát folyadékkal.
- A gyermekek Különösen fontos figyelemmel kísérni azt, hogy mennyit és milyen gyakran isznak a gyermekek. Az ő szomjúságérzetük nem annyira kifejlett, mint a felnőtteké. Továbbá mivel ők gyakran rohangálnak és fizikailag aktívak, fontos, hogy állandóan kínáljuk őket vízzel, forró és hideg italokkal, hogy fenntartható legyen megfelelő folyadékegyensúlyuk. Ez különösen fontos a melegebb, nyári hónapokban, mikor testük – a felnőttekéhez hasonlóan - a verejtékezésen keresztül is veszít folyadékot, hogy hűtse azt.
- Idősebb emberek Ahogyan a fiatal gyermekek szomjúságmechanizmusa nem eléggé fejlett, úgy a korral ez a működés egyre kevésbé lesz érzékeny. Ezt összevetve azzal a ténnyel, hogy sok idősebb ember szándékosan kerüli a folyadékbevitelt, hogy elkerülje az állandó, gyakran fizikai kimerüléssel járó utat a toalettig, a dehidráció kockázata még magasabb. Az idősebbeknek kedvenc gyümölcslevük valamint a víz, tea, kávé, forró csoki és a leves bevitele ajánlott a nap folyamán, a vízen kívül.
Aktívnak lenni
A mozgás egy szomjas munka! Nem csupán a verejtékezés során veszít folyadékot a test a lehűtés érdekében, de a kilégzéssel pára formájában is távozik. Minél keményebben és hosszabb ideig mozog, és minél melegebb és párásabb helyen teszi azt, annál több folyadékot fog veszíteni. A veszteség szintje meglepően magas is lehet, és ha a folyadékot nem pótolja gyorsan, dehidráció fog bekövetkezni, amely jelentősen rontja a fizikai teljesítményt. A megfelelő folyadékpótlás érdekében tanácsos a mozgás előtt és után is megmérnie magát, és 1 kilogramm elvesztésével egy liter folyadékot innia. Vagy megterhelő mozgás esetén igyon óránként egy liter vizet.
A legjobb tanács, hogy a mozgás előtt, közben és után is igyon. Vizet vagy izotóniás folyadékot is ihat, melyben az ásványi sók és glükóz megegyezik a vérben lévő mennyiséggel.
Miközben a folyadék alapvető fontosságú, ne felejtse el az italokkal bevitt kalóriát is figyelni. Próbálja meg egyensúlyban tartani italválasztását úgy, hogy az összhangban legyen energia-leadásával.
Valamint emlékezzen arra, hogy a folyadékmennyiség fenntartása nem csupán a jólétről és belső egészségének optimalizálásról szól. A megfelelő mennyiségű folyadék hatalmas segítség szépségét tekintve is; segít bőrét hidratálttá tenni, valamint a szépséget belülről kifelé árasztani!