Funkcionális élelmiszerek: míg a kifejezés nagyon újévezredbelinek hangozhat, kétségtelenül látta, ha nem próbálta is már némelyiket. A funkcionális élelmiszerek természetesen még élelmiszerek, azonban arra tervezték őket, hogy az általuk tartalmazott „hagyományos”tápanyagokon kívül, bizonyos jótékony egészségi hatást is nyújtsanak.
Ahogy a táplálkozástudomány a „megfelelő táplálkozás” fogalmától az „optimális táplálkozás” fogalma felé haladt, olyan új élelmiszerek kerültek kifejlesztésre, melyekben megvan a lehetőség, hogy javítsák a szellemi és testi jóllétet, és amelyek csökkenthetik is a betegségek kockázatát.
Mivel lényeges a tudományos megközelítés, a kulcspartnerek az európai tudományos közösségből, kormányzati és kormányközi testületek, valamint az élemiszer- és mezőgazdasági ipar létrehoztak egy politikai platformot, hogy megalapozzák az alapvető fogalmakat a funkcionális élelmiszerek számára.
Minden funkcionális élelmiszernek van egy közös nevezője: jótékonyan hatnak a test egy vagy több megcélzott működésére, és a jótékony hatás elvárható, mikor a normális étkezés részeként fogyasztjuk azokat.
A funkcionális élelmiszerek rendszerint hasonló kinézetűek, illatúak és ízűek, mint megszokott másaik.
Míg az európai fogyasztó éppencsak elkezdett hozzászokni az ilyen innovatív élelmiszerekhez, addig Japánban az emberek évtizedek óta ezeket választják, ily módon kézbevéve saját egészségmegőrzésüket.
Sokan tették magukévá azt az elképzelést, hogy a funkcionális élelmiszerek különleges szerepet kell hogy, játsszanak bizonyos életszakaszokban, és elfogadták, hogy bizonyos élelmiszerek segíthetnek például a menopauzás nők oszteoporózisának kockázatát csökkenteni, míg mások segíthetnek a középkorú férfiaknál a szívbetegség kialakulásának kockázatát csökkenteni.
Habár a funkcionális élelmiszerek valóban fontos szerepet játszhatnak, kritikus, hogy gyártóiknak nem szabad tények helyett szóbeszéden alapuló állításokat tenni. Kísérletképpen, hogy ez biztosan ne forduljon elő, az Egyesült Nemzetek FAO/WHO Codex Alimentarius, az Európa Tanács és a nemzeti szabályozók törvényeket hoztak, melyek csak „megalapozott és igazolható” állításokat engednek meg.
Ezen Törvények alatt, bármilyen, a csomagoláson lévő, az egészség fejlesztéséről szóló állítás nem lehet félrevezető, és a hivatalos tudományos álláspont által alátámasztottnak kell lennie. Ideális esetben a bizonyítéknak azt kell mutatnia, hogy a kérdéses anyag felszívódott, vagy elérte hatásterületét. Tisztán kimutathatónak kell lennie, hogy az élelmiszert normális mennyiségben fogyasztva, az olyan élettanilag előnyös tulajdonságokkal bír, mint a vérnyomás csökkentése, vagy hogy mérhetően pozitív hatása van az olyan biokémiai markerekre, mint a koleszterinszint.
Míg a funkcionális élelmiszerek potenciálisan jótékony hatásúak az egészségre, fontos ezt szem előtt tartani, és annak tudatában örülni ennek, hogy nemcsak varázsfegyvert kínálnak az egészségi problémák ellen, de általános pozitív, egészségjavító kiegészítői a kiegyensúlyozott táplálkozásnak és az aktív életmódnak.
Példák a Funcionális Élelmiszer Újításokra
| Élelmiszer | Funkcionális Haszon |
| Probiotikus kultúrával fermentált tejtermékek és joghurtok | Emésztésjavító hatás |
| Margarin, joghurt, sajtkrémek | A növényi szterolok és sztanolok csökkentik a koleszterinszintet és a szívbetegség kockázatát |
| Omega-3 zsírsavakban gazdag tojások | Heti 3-4 tojás fedezi az n-3 zsírsavak javasolt beviteli mennyiségét, így segítve a szívbetegség kockázatának csökkentését |
| Reggelizőpelyhek | A hozzáadott folsav segíthet csökkenteni a velőcsőzáródási rendellenességet előfordulásának kockázatát a csecsemőknél |
| Kenyér, Műzlirudak | A hozzáadott izoflavonok segíthetnek csökkenteni a mell- és a prosztatarák kockázatát, a szívbetegséget és a csontritkulást |
Hivatkozások
- Bellisle F, Diplock ST, Hornstra G, Koletzko B, Roberfroid M, Salminen S and Saris WHM (1998) Functional Food Science in Europe. British Journal of Nutrition 80 (Suppl. 1), S1-S193.
- Aggett PJ, Ashwell M, Bornet F, Diplock AT, Fern EB and Roberfroid MB (1999) Scientific Concepts of Functional Foods in Europe: Consensus Document. British Journal of Nutrition 81 (Suppl. 1), S1-S27.